Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Szabó Gyula a Káli Köveknél egészen sajátos termékpaletta felépítésébe kezdett bele 2012-ben.
„Szabó Gyula, a Káli Köveknél egészen sajátos termékpaletta felépítésébe kezdett bele 2012-ben. A saját alapborain túlmenően elhatározta, hogy a sokunk számára oly kedves balaton-felvidéki településeket is megpróbálja bemutatni egy-egy fajta segítségével.
Ráadásul úgy tenné mindezt, hogy nem is saját gyümölcsből dolgozna, hanem egy-egy arra méltó helyi partner-termelővel, tulajdonképpen magánszemélyek szőlőjéből (nevük a címkén is szerepelne, az üveg hátulján). Ez a 'települési bor' - sztori abszolút burgundi hangulatú, csak persze egész kicsiben. A modell pedig nyilvánvalóan az alapok lefektetésénél tart egyelőre, de szerintem üdvözlendő és a hegyaljai MÁD-borokon kívül ilyesmire nem sokan vállalkoztak eddig itthon. Pedig a sokszínűség, fölaprózottság racionalizálásának egy lehetséges módozata lehet mindebben.”